Benedek Elek Pedagógiai Líceum

Szálljatok le, karácsonyi angyalok!

Szálljatok le, karácsonyi angyalok!

 

Adventi adományozás az Összefogás Házának

 

Az idei adventben az elsős gyerekekkel egy fordított adventi kalendárium megvalósításán dolgoztunk három héten keresztül. Tervünk abból állt, hogy az eddig megszokottól eltérően, amikor a naptár ablakai mögött rejlő kincsekkel önmagunkat leptük meg, most fordítva cselekedtünk. A máréfalvi Összefogás Házában délutáni oktatásban részesülő gyerekeknek akartunk örömet szerezni.

Minden kis tanítványunk advent első vasárnapjától egy saját díszítésű dobozba naponta gyűjtött különböző figyelmességet, kis ajándéktárgyat, édességet a védencének, akit előzőleg véletlenszerűen húzott ki. Advent idején, mint őrangyalok munkálkodtunk. Nagy izgalommal és lelkesen láttuk el a vállalt feladatot, naponta beszámoltunk egymásnak, hogy mi került a dobozba, segítettük egymást jó ötletekkel.

December 17-én látogattunk el az Összefogás Házába, hogy egy rövid, karácsonyi hangulatot teremtő dalos műsor keretében átadjuk ajándékainkat a gyerekeknek. Mindenki személyesen nyújthatta át a gondosan elkészített kincses dobozt a védencének. Megilletődve, tisztelettel és átérzéssel, szívük minden szeretetével vettek részt az adományozáson az elsős gyerekek. Büszkék lehetünk rájuk, és bízunk benne, hogy a jócselekedet örömét átélve megfogan bennük a vágy a jó, segítő tettekre.

Az osztály szülőközösségének külön köszönetet mondunk, mert támogatták, segítették, lelkesítették gyerekeiket, hogy a legjobb őrangyalok legyenek.

Köszönjük nekik, hogy példájukkal előljártak, és azt is, hogy külön adománnyal kedveskedtek: értékes tartós élelmiszercsomagot ajándékoztak a Böjte-háznak.

 

Hálával a szívünkben kívánjuk, hogy a kis Jézus születésének örömfénye ragyogja be mindnyájunk életét!

Boldog karácsonyt!

 

Dávid-Szabó Cecília és Sebestyén Klára tanító nénik

Profesionalizarea carierei didactice -PROF-

2021-11-01

Idéntől (2019) akkreditált Cambridge-i felkészítő központ vagyunk

2019-11-22

ERASMUS+

2024-11-27

Hasznos linkek